Rólam
Egy nagyon érzelmes és erős empátiás készséggel rendelkező személynek tartom magam. Ha valami vagy valaki lelkileg megérint, azt nagyon mélyen érzem át, így a festészetembe szeretném hangsúlyozni ezeket a mélyről jövő érzéseket is.
rólam
Engedd meg, hogy bemutatkozzam
S. Nagy Jusztina vagyok, autodidakta festő.
1984-ben születtem Veszprémben.
Gyerekkoromban kezdődött a rajz, festészet és versek iránti szeretetem. Balatonkenesén nőttem fel, ahol 27 éves koromig éltem, így több festményeimen is szeretném megmutatni e csodás balatoni világ egy-egy pillanatnyi szépségét.
Témáim ezért főként a természeti tájak, a víz, a fák és a virágok élénk színeinek hangsúlyozása, valamint nagyon szeretem az emberi és állati portrék készítését is.
„Amire leginkább szükségem van, az a szín, mindig, mindig…”
Azt hiszem, Claude Monet idézete jellemzi legjobban azt, amit a festészettel kapcsolatban érzek…
Hiszen akril képeimen leginkább az élénk, élettel teli, vidám színeket szeretem használni: a vöröstől egészen az ibolyáig.
A festészet számomra egy önkifejezés és önmegvalósítás is egyben. Ha festek, teljesen belemerülök az épp aktuális témámba és örömmel tölt el, hogy amit legbelül érzek az végül visszatükröződik a vásznon, akár egy női tekintet vagy éppen egy lenyugvó balatoni naplemente képében.
Egy nagyon érzelmes és erős empátiás készséggel rendelkező személynek tartom magam. Ha valami vagy valaki lelkileg megérint, azt nagyon mélyen érzem át, így a festészetembe szeretném hangsúlyozni ezeket a mélyről jövő érzéseket is.
Korábbi kiállításaim
Interjú


